Horthy korszak képekben (5/1. Rész)
- v. Balázs Róbert

- nov. 21.
- 3 perc olvasás
Frissítve: 3 nappal ezelőtt
1868 június 18. - 1920 június 4.
A kezdetek és az első világháború:
1868. június 18. - Horthy Miklós 1868 június 18-án született, ötödik gyermekként a kenderesi Horthy-birtokon, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, Magyarországon. Élete első éveiben francia magántanár oktatta, majd német nyelven végezte középiskolai éveit – ahogy kora nemesi középosztályának gyermekei közül számosan.
1882 - Horthy Miklós csatlakozik az osztrák-magyar hadsereghez.

1886 - 18 évesen a Magyar Királyi Tengerészeti Akadémiára iratkozott be, ahol négy évig tanult. Saját visszaemlékezése szerint az akadémia mottója „ A kötelesség az élet felett áll” meghatározta következő évtizedeit. II. osztályú tengerész-hadapróddá avatták.1886-ban eljutott Barcelonába, két évvel később Hollandiába. 1893-ban a Saida fedélzetén pedig világkörüli útra indult. Ennek során látta az Arab-tengert, Bombay-t, Colombo-t, Bankogot, Borneo-t, a Salamon-szigeteket, Malajziát, Sydney-t, Melbourne-t , Új-Zélandot, és Batáviát. Évtizedekkel később feljegyzett útleírásából az látszik kirajzolódni, hogy a gyarmatosító brit birodalom nagy csodálatot váltott ki belőle. A britekről ekkor kialakított képe évtizedek múltán is hatással volt gondolkodására.
1889 november - Horthy Miklós sorhajóhadnagyi előléptetése.

1901 - Házasságkötés jószási Purgly Magdolnával.

1909 - 1909 Júniusában felettese, Raimondo Montecuccoli admirális Ferenc József szárnysegédjének ajánlotta.Megkezdi szolgálatát Bécsben Ferenc József császár szárnysegédjeként.

1911 - Horthy Miklós fregattkapitányi kinevezése

1915 - Az SMS Novara vitéz nagybányai Horthy Miklós zászlóshajója volt 1915 és 1918 között.

1918 február 27. - Horthy Miklós az Osztrák-Magyar Monarchia flottaparancsnoka.

1918 június 10. - A Szent István csatahajó vízre bocsátása és katasztrófája: A Szent István csatahajó, a Monarchia legnagyobb és legmodernebb hadihajója, 1918. június 10-én süllyedt el, miután olasz torpedók eltalálták. A hajót a Premuda sziget közelében érte a támadás, miközben egy bevetésre tartott.
1918. október 17. - Magyarország kikiáltja függetlenségét

1918. november 11. - Végetér az Első Világháború

1919. március 20. - Vix francia alezredes átadja Magyarország képviselőinek a békekonferencia által meghatározott új demarkációs vonalak jegyzékét, melyek előjelezték a békeszerződés aláírása utáni Magyarország új határait.

1919 március 21. - A magyar kormány elutasítja a Vix jegyzékben foglaltak aláírását. A szociáldemokrata és a kommunista párt tárgyalásainak eredményeként a két párt egyesül és kikiáltja a Tanácsköztársaságot. A forradalmi kormányzótanács elnökévé Garbai Sándort választják

1919 március 25. - Életbe lép a rendelet forradalmi rögtönítélő bíróságok felállításáról.

1919 április 3. - Életbe lép a közép-és nagybirtokokat államosító rendelet.
1919 április 12. - Bethlen István gróf vezetése alatt Bécsben megalakul az antibolsevista comité.

1919 április 26. - Csehszlovák csapatok lépik át az ország északi határát.

1919. április 30. - Román csapatok nyomulnak előre a Tisza vonaláig

1919 május 5. - Károlyi Gyula ellenkormányt alakít Aradon

1919 május 30. - A Vöröshadsereg hadjáratot indít az északi területek visszasszerzésére

1919. május 30. - Az aradi ellenkormány és az antibolsevista comité egyesülésével Szegeden Károlyi Gyula vezetésével kormány alakul. A kormány hadügyminiszteri posztjára Horthy Miklóst.

1919 június 12. - Horthy Miklós lemond a Károlyi-kormány hadügyminiszteri posztjáról és átveszi a Nemzeti Hadsereg vezetését Fővezérként

1919 június 18-24. - Ellenforradalmi felkelések a Duna-Tisza közén. Válaszul a kommunista párt különítményesei, Lenin fiúk megtorló körutakba fogtak.

1919. július 20. - A Vöröshadsereg támadást indít a Tiszántúlt megszálló románokkal szemben

1919. augusztus 1. - A román hadsereg átlépi a Tiszát és Budapest felé nyomul előre, a Tanácsköztársaság megbukik, vezetői elmenekülnek az országból

1919. augusztus 4. - A román hadsereg bevonul Budapestre, s a Duna-Tisza köze északi részére, majd elfoglalták és kifosztották Budapestet.

1919. augusztus 9. - 1919.november 16. - A Nemzeti Hadsereg Szegedről Siófokra teszi át székhelyét. Útban új főhadiszállása felé a különítményesek az Alföldön, a Duna-Tisza közén, majd Tolna és Baranya megyében haladtak el, útjukat tömeges statáriális kivégzések, kínzások, megszégyenítések kísérték.

1919. november 16. - Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg élén bevonul Budapestre.

1920. február 4. - A szövetséges hatalmak nevében a párizsi székhelyű Nagykövetek Tanácsa határozatot hoz, mely szerint egy Habsburg visszatérése akár a magyar, akár az osztrák trónra a békét alapjaiban veszélyeztetné, ezért azt sem elismerni sem eltűrni nem tudják.
1920. március 1. - Horthy Miklóst a parlament Magyarország kormányzójává választja.

1920. június 4. - A Simonyi-Semadan Sándor miniszterelnök vezette kormány két tagja a Versailles-i Nagy-Trianon kastélyban a Magyar Királyság részéről aláírja az I. Világháborút lezáró békeszerződést.


FOLYTATJUK...




Hozzászólások