.png)
Vitézi Rend
EGYESÜLT KIRÁLYSÁG
Szeptember 4.
Horthy Miklós kormányzó újratemetése Kenderesen

1993. szeptember 4-én Kenderesen újratemetik Horthy Miklós altengernagyot, a Magyar Királyság egykori kormányzóját, feleségét jószáshelyi Purgli Magdolnát és ifj, Horthy Miklóst, a kormányzói pár kisebbik fiát.
Immár magyar földön, a kenderesi családi kápolnában nyugszik vitéz nagybányai Horthy Miklós egykori kormányzó, akinek földi maradványai Portugáliából érkeztek a gyászszertartás helyszínére. A volt államfő és felesége, Purgly Magdolna koporsóját, s az idén elhunyt fiúk, ifjabb Horthy Miklós hamvainak urnáját szombaton a kenderesi temetőben felállított baldachin alatt ravatalozták fel.
Az újratemetést – Horthy végakarata az volt, hogy magyar földben nyugodhasson – a Magyar Tengerészek Egyesülete kezdeményezte. A gyászszertartásra több mint ötvenezren érkeztek Kenderesre. A Horthy-család tagjai közül 56-an jöttek el.
A búcsúztatáson ott volt a hazai közélet számos képviselője. Kéri Kálmán nyugalmazott vezérezredes egyre fogyatkozó számú tiszttársai nevében beszélt, azok képviseletében, akikkel még együtt esküdtek fel a kormányzóra. Emlékbeszédet tartott Hegedűs Lóránt püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke is. Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő, a néhai Horthy István kormányzó helyettes felesége a ravatalnál köszönetet mondott mindazoknak, akik az újratemetést lehetővé tették, s tisztelegtek az elhunytak emléke előtt. Ifjabb Horthy István a ravatal előtt felidézte nagyapja emlékét.
Az ökumenikus egyházi szertartást Kocsis Elemér, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Szalai Pál kenderesi lelkipásztor, és Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke mutatta be. A kriptában a tengerészek búcsúztak egykori főparancsnokuktól. Az újratemetés záróaktusaként koszorúkat helyeztek el a kápolnában – koszorút küldött Kenderesre Antall József miniszterelnök -, majd a végtisztességet tévő gyülekezet elénekelte a Himnuszt.
Az egykori kenderesi Horthy-kastély parkjában felavatták Horthy egyenruhás bronz mellszobrát.