top of page

Kik folytatták a vitézi rendet Magyarországon és külföldön?

  • Writer: v. Balázs Róbert
    v. Balázs Róbert
  • Feb 1
  • 5 min read

Updated: Jul 19

Szakadások és egyesülések a Vitézi Rendben

 

A Vitézi Rend alapítójának vitéz nagybányai Horthy Miklós tekinthető, aki a szervezet első vezetője is volt, mint főkapitány.

 

A Vitézi Rend hivatalos álláspontja alapján Horthynak Szegeden, a Károlyi féle ellenforradalmi kormányban betöltött hadügyminisztersége idején alakult ki az a gondolata, hogy Magyarországnak szüksége van egy, az első világháborús frontharcosok legjobbjait összefogó szervezetre.

 

A szervezet megalapítására Horthynak végül csak az 1920. március 1-én végbement kormányzóvá választását követően nyílt lehetősége, azonban ekkora már elképzelése széles körökben ismert volt. Az alapítás jogi alapját a 6.650/1920. M.E. számú rendelet teremtette meg, melyet a 1920. XXXVI. tc. erősített meg.

 

A szervezet Magyarországon a világháború utolsó évéig, 1945-ig működött. 1945. február 23-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány szovjet nyomásra feloszlatta a Vitézi Rendet.

 

Ezt követően került sor az Országos Vitézi Szék Felszámoló Bizottság felállítására, mely vitéz Pongrácz Pál vezérőrnagy irányítása alatt kezdte el működését.

 

E szervezetnek a Vitézi Rend felszámolásának előkészítése, majd felszámolása volt a feladata. Végül az 1947. évi IV. törvény vet véget a törvényes működés alapjainak a Vitézi Rend esetében, mely 1948-ban kerül elfogadásara.

 

A második világháborút követően számos vitéz, köztük Horthy Miklós is nyugati emigrációban lelt új lakhelyre, azonban éveken át nem kezdődött meg a Vitézi Rend újra szervezése.

 

Az első újra szerveződési folyamat vitéz kisbarnaki Farkas Ferenchez köthető az 1950-es évek elején, azonban ezeket Horthy leállította és a Vitézi Rend emigrációban történő újra szervezését megtiltotta. Csak vitézi bajtársi összejöveteleket engedélyezett.

 

1956-ban Horthy kinevezte vitéz Sónyi Hugót főkapitány helyettessé, azonban más lépések nem történtek.

 

Ebből adódóan a vitézi élet konkrét formájára nem volt lehetőség. Horthy 1957-es halálát követően élénkült fel az újra szervezés vágya, melynek élére Farkas Ferenc és vitéz Justhy Emil álltak.


A folyamat végén 1960-ban, Regensburgban alakult újjá a Vitézi Rend, melynek főkapitányává vitéz Habsburg-Lotaringiai József főherceget választották.

 

Ebből adódóan a Vitézi Rend emigrációban aktivitása 1960-tól számítható.

 

József főherceg nem sokáig élvezhette főkapitányi tisztségét, mivel 1962-ben elhunyt. Őt Farkas Ferenc követte a főkapitányi tisztségben, aki korára való tekintettel 1977-ben mondott le a tisztségről (1980-ban halt meg). A lemondást követően a Vitézi Szék József főherceg unokáját, vitéz HabsburgLotaringiai József Árpádot választotta főkapitánnyá. József Árpád volt e választás hatására a Vitézi Rend emigrációs fejezetének utolsó főkapitánya.

 

Magyarország az 1989-es rendszerváltásnak köszönhetően fokozatosan felszabadult a Szovjetunió megszállása alól.

 

Ennek hatására a Vitézi Rend is elkezdte a tapogatódzást a hazatelepülés reményében.

 

A hazaköltözési folyamat egyik fő momentumára 1991. augusztus 19-én került sor, amikor Göncz Árpád köztársasági elnök fogadta a Vitézi Rend delegációját és egy több órás egyeztetést folytatott velük.

 

A Vitézi Rend delegációja 1991

E megbeszélésen fektették le a Vitézi Rend hazatelepülésének feltételeit. A megbeszélést követő fél éven belül a Fővárosi Bíróság 1992. február 3-án kelt 6.Pk.68.060/01 számú végzésével, 4227-es sorszámmal bejegyezte a Vitézi Rendet.

 

A hazaköltözést követően 1993-ban József Árpád felvette a nagymesteri rangot és főkapitánnyá tette vitéz Radnóczy Antalt.

 

A hazaköltözést követően fokozatosan nőttek a feszültségek, melyek már az emigráció éveiben is tapinthatóak voltak:

 

·        Egyik fő oka ennek az 1982-ben létrehozott Nemzetvédelmi Tagozat volt, mely a Rend létszámának jelentős emelését volt hivatva biztosítani. Ennek egyik jelentős következménye az lett, hogy az arra érdemes személyek mellett a Rend soraiba férkőztek a szélsőséges eleme is, akik a későbbiekben bomlasztani kezdték a Vitézi Rend sorait.

·        A másik jelentős ok, hogy a 90-es években lezajlott vitézavatások következményeként Magyarországon egy 2000 fő feletti vitézi állomány alakult ki, míg az emigrációban csak 200-300 fő élt, ennek ellenére a Vitézi Szék döntő többségét a nyugaton élők adták, ami egy nagyfokú hatalmaskodáshoz vezetett. A nyugaton élő személyek közül kiemelendő Radnóczy Antal, aki főkapitányi tisztségében igyekezett a saját embereit hatalomban tartani és alá ásni a magyarországi tisztek munkáját.

A feszültségek egészen 1997-ig növekedtek.

 

Ebben az évben Radnóczy megbízta néhány bizalmasát, hogy alakítsanak egy új szervezetet Magyarországon „Vitézi Lovagrend” néven, így kikerülve a magyarországi vezetőket és egy fajta puccs keretein belül a saját embereit vezető szerepbe helyezni.

 

Ennek hatására összevont tanácskozásra került sor, amelyen kijelentették Radóczy menesztését és vitéz Tabódy István lett a Vitézi Rend főkapitánya.

 

Radnóczy menesztésének hírére 40-50 főre tehető hívei követték a „trónfosztott” főkapitányt, illetve József Árpád önként felállt a vezetői székből és Radnóczyval tartott (József Árpádot nem fosztották meg nagymesterségétől a tanácskozáson, ő saját magától távozott a Vitézi Rendből).

 

Ez által 1997-ben történt az első szkizma és jött létre a jogfolytonos Vitézi Rend mellett, egy „vitézi gittegylet” amelynek József Árpád lett a nagymestere és Radnóczy a főkapitánya

 

A szakadást követő években a két szervezet párhuzamosan létezett, azonban folyamatosan tárgyaltak az újra egyesülésről.

 

2000-ben a Vitézi Rend főkapitányi székét Tabódytól Dr. vitéz Várhelyi András vette át. 2003-ban Várhelyitől Dr. vitéz Bercsényi Miklós vette át a főkapitányi tisztséget, aki fő feladatának az egyesülési tárgyalások előre mozdítását tartotta.

 

2003-ban az egyesülésre majdnem sor is került, azonban a kivált személyek élén változás történt, ugyanis József Árpád lemondott a nagymesteri tisztségről (a szervezet a tisztséget ezután meg is szüntette), illetve Radnóczy Antal elhunyt, így vitéz Hunyadi László személyében egy „önjelölt főkapitány” került vezetői tisztségbe, aki megszakította a tárgyalásokat.

 

Így maradt tartós a szakadás és jött létre a Vitézek Történelmi Rendjének Egyesület elnevezésű szervezet. (ennek az illegitim társulatnak a honlapja a: www.vitezirend.hu)

 

József Árpád még 2003-ban meggondolta magát, visszavonta lemondását és vissza akart térni a hatalomba, azonban Hunyadi ezt nem engedte, így József Árpád létre hozta a Vitézi Rend I.C.O.C.-t, melynek ő lett a vezetője, majd 2017-es halálát követően fia, József Károly lett a vezető.

(ennek az illegitim társulatnak a honlapja a kötőjellel írt: www.vitezi-rend.com)

Így 2003-tól a jogfolytonos Vitézi Rend mellett már kettő „szakadár” egyesület is létezett.

 

2004-ben Bercsényi Miklós korára való tekintettel lemondott a főkapitányi tisztségről és Várhelyi Andrást választották újra főkapitánynak. Várhelyi majd 2011-ig tölti be a főkapitányi tisztséget, melyről egészségi állapota miatt mond majd le.

 

Ez idő alatt a Vitézi Rend I.C.O.C.-ból 2 új szervezet is kivált.

 

2007-ben a Horthy Miklós Vitézi Rend Alapítvány, melynek vezetői vitéz Sándor Ervin és vitéz Ajtós József voltak. 2008-ben pedig vitéz Vad László vezetésével a Vitézi Rend Kárpát-medencei Kormányzósága.

 

2011-ben a Vitézi Rend főkapitányi tisztségét vitéz gróf Molnár-Gazsó János vette át, aki napjainkban is a jogfolytonos Vitézi Rend vezetője.

A Vitézi Rendnek jelenleg két hivatalos honlapja létezik:

A Magyarországi 1992-től: www.vitezirend.com

 és az Egyesült Királyságban működő törzskapitányság honlapja: www.vitezirend.co.uk

 

Az új főkapitány azonnal elkezdte felszámolni a szakadásokat. A Vitézek Történelmi Rendjének Egyesület és a Vitézi Rend I.C.O.C. nem kívánt egyesülni. A Horthy Miklós Vitézi Rend Alapítvány és a Vitézi Rend Kárpát-medencei Kormányzósága azonban tárgyalóasztalhoz ültek, melynek következményeként mind a két szervezet 2011-ben beolvadt a jogfolytonos Vitézi Rendbe.

 

 

Sajnálatosan az emberi gyarlóság miatt 2012-ben egy kisebb csoport kilépett a Vitézi Rend kötelékéből és létrehozták egy újabb illegitim szakadár egyesületet  Kárpát-medencei Vitézek Rendje Egyesületet néven. Honlapjuk elérhetősége: (www.vitezek.hu)

 

Az új szervezet vezetője vitéz Zetényi Csukás Ferenc lett, aki egészen 2015-ig töltötte be a tisztséget. Zetényi-Csukást vitéz Rihmer Aurél váltotta, aki 2015 és 2023 között volt a szervezet vezetője, amely vezető szerepkör 2023 óta betöltetlen.

 

E leírtak alapján jól látható, hogy jogfolytonos és törvényesen működő Vitézi Rend csak egy van, mely vitéz gróf Molnár-Gazsó János főkapitány. Az összes többi szervezet, csak imitálja elsőbbségét.

 

“A Vitézi Rendnek hármas célja van: jutalmazni a vitézséggel párosult honfi erényt, megtartani a nagy idők legjobbjait és biztosítani a hősök nemzetségének fennmaradását, végül bennük és utódaikban a magyar fajnak olyan hatalmat biztosítani, amely rettentő erővel sújt le minden felforgató állam- és nemzetellenes törekvésre. A Vitézi Rendet a véráztatta televény magyar földbe ültetem; adja Isten, hogy mihamarabb gyökeret verjen benne. Legyen belőle hatalmas tölgyerdő, amely dacolhasson a második ezredév viharaival; legyen a Vitézi Rend turáni fajunk és hazánk büszkesége, de ha kell, élesen vágó kardja is.”

(vitéz nagybányai Horthy Miklós 1921. 08. 20.)

 
 
 
https://www.vitezirend.co.uk | Vitezi Rend UK

Order ofVitéz
 UNITED KINGDOM

+44- 7789-254821
www.vitezirend.co.uk
vitezirend.uk@gmail.com
64. Chiltern Road, Warrington,
United Kingdom, WA2 9SP

 

  • Facebook
  • YouTube

The term "VITÉZI REND" is protected under registration number 206685 by the Hungarian Intellectual Property Office, and the Vitéz coat of arms is protected under registration number 205544. Unauthorized or improper use may result in legal consequences.

google

© 1992-2025 Minden jog a Vitézi Rend álltal fenttartva! All Rights Reserved by Order Of Vitéz

Our Collaborating and Supporting Partners

https://www.vitezirend.co.uk | Vitezi Rend UK

Vitézi Rend
Order Of Vitez

https://www.vitezirend.co.uk | Vitezi Rend UK

Magyar Angol Kultuális Társaság
Hungarian English Cultural Society

https://www.vitezirend.co.uk | Vitezi Rend UK

Első Magyar Huszár Bandérium
1st Hungarian Hussar Banderium UK

https://www.vitezirend.co.uk | Vitezi Rend UK

Cheshire Megyei Rendezvények

https://www.vitezirend.co.uk | Vitezi Rend UK

v. Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület

https://www.vitezirend.co.uk | Vitezi Rend UK

Valek Production Video Editor

https://www.vitezirend.co.uk | Vitezi Rend UK

EEP Photography

We gladly welcome any assistance. Thank you for supporting our work!

https://www.vitezirend.co.uk | Vitezi Rend UK
bottom of page