Vitézavatások eseményei a két világháború között (1921–1938)
- v. Balázs Róbert
- 5 nappal ezelőtt
- 17 perc olvasás
Frissítve: 4 nappal ezelőtt
A Vitézi Rend Horthy Miklós által alapitott Magyarországi emblematikus szervezet. Tagjának lenni, illetve az ezzel járó vitézi címet viselni társadalmi és politikai státuszszimbólumnak számít.
A Vitézi Rend megalakulása
A Vitézi Rend gondolatának megszületését a rend hivatalos kiadványai 1919 nyarára, Szegedre teszik, ahol már felmerült egy olyan (félkatonai) szervezet felállításának igénye, amelynek tagjai lennének a világháborúban részt vett, elsősorban földműves származású katonaviselt egyének, illetve azok, akik a magyarság érdekében kiemelkedő cselekedeteket hajtottak végre. A Vitézi Rend alapgondolatának egyik lényeges eleme – a világháborúban kitűnt katonák földadománnyal történő megjutalmazása – azonban már a háború alatt felvetődött.
A Vitézi Rend jogalapját az augusztus 10-én kelt 6650/1920. M. E. számú rendelet teremtette meg, amely a vitézi telkek alapításáról intézkedett, és amelyet az 1920. évi XXXVI. tc. 77. §-ában a törvényhozás változatás nélkül elfogadott. A telkeket a kormányzó adományozta azokból az ingat- lanokból, amelyeket jogi személyek vagy magánszemélyek erre a célra felajánlottak. A vitézi telkek alapításának további forrásait jelentették az 1920. évi XXXVI. tc.-ben foglalt földreform, az 1936. évi XXVII. tc.-ben foglaltak és egyéb rendelkezések.
A vitézi telek
A vitézi telek a kötött földbirtok egy fajtája volt, mert sem elidegeníteni, sem megterhelni nem lehetett, az öröklést pedig időről időre különböző rendeletekkel szabályozták. Az 1920. december 18-án megjelent Budapesti Közlöny részletesen ismertette a vitézi telekre való jelentkezés feltételeit. Ennek értelmében a Vitézi Székhez benyújtott folyamodványban a kérvényezőnek igazolnia kellett magyar állampolgárságát, feddhetetlen és büntetlen előéletét, személyes és családi adatait, a forradalmak alatti magatartását, katonai szolgálatát, haditetteit, kitüntetéseit valamint rokkantság esetén annak súlyosságát is. További megfelelő papírokkal kellett bizonyítania képzettségét, iskoláit, nyelvismeretét, vagyoni helyzetét, saját, szülei és – ha van – felesége szellemi és testi alkalmasságát. A telek elnyerésének egyik legfontosabb alapfeltétele a megfelelő katonai kitüntetés birtoklása volt. A hősi halált halt katonák árvája (vagy azok gyámja) is folyamodhatott vitézi telekért, ha atyja megfelelt a követelményeknek. Fontos kritérium volt továbbá, hogy a folyamodóknak magyar hangzású névre kellett változtatniuk idegen vagy idegen hangzású családnevüket, amitől csak „magyar történelmi vonatkozású” neveknél lehetett eltekinteni. Egyes esetekben „megelégedtek” azzal, ha a nem magyar hangzású név mellé magyar hangzású nevet is felvett az illető, (pl. Keresztes- Fischer Ferenc későbbi miniszter neve is erre utal) sőt nemesi vagy „főrangú” név esetén a kérelmet elbíráló Vitézi Szék eltekintett a névváltoztatástól.
A Vitézi Rend a Miniszterelnökség hatáskörébe tartozott, főkapitánya a kormányzó volt, aki egyben az Országos Vitézi Szék elnöki pozícióját is betöltötte. A rend megalapításával egy nemesi jellegű, a kormányzathoz hű társadalmi bázis létrehozása volt a cél. Maga a rendi keret, a vitézi cím, valamint a felavatással és a telekbeiktatással kapcsolatos eljárás a régi lovagrendek hagyományait elevenítette fel, annak hangsúlyozására, hogy a Vitézi Rend mint intézmény a magyar nemzeti hagyományok fenntartására és ápolására törekszik. Első vitézi avatóbeszédében Horthy a következőképpen foglalta össze a rend céljait:
„a Vitézi Rendnek hármas célja van: jutalmazni a vitézséggel párosult honierényt, megtartani a nagy idők legjobbjait és biztosítani a hősök nemzetségének fennmaradását, végül bennünk és utódainkban a magyar fajnak olyan hatalmat biztosítani, amely rettentő erővel sújt le minden felforgató állam- és nemzetellenes törekvésre…”
A szervezet kezdettől összeforrt Horthy nevével, és a kormányzó feltétlen lojalitást várt el tagjaitól. Mindezt azért is fontos hangsúlyozni, mivel a Vitézi Rend két világháború közötti szerepének bemutatása és értékelése mindenkor a Horthy és a nevével fémjelzett korszak megítélésének függvénye volt.
Horthy kormányzói jogköre
Az 1920. évi I. tc. szabályozta a kormányzó jogkörét, amelynek következtében Horthy több uralkodói jogot nem kapott meg, például a nemességadományozás jogával sem rendelkezett. A nemzetgyűlés szokatlan gyorsasággal, már 1920 nyarán elfogadta az első jogkörbővítő törvénycikket (1920: XVII. tc.). Igaz, régi címeket, rangokat és kitüntetéseket a kormányzó továbbra sem adományozhatott, de újak alapítására lehetősége nyílt, részben törvényi szabályozás, részben miniszterelnöki rendeletek révén. Ennek köszönhetően alakulhatott meg a Vitézi Rend.
Az 1920. december 11-ei Budapesti Közlönyben megjelent rendelet értelmében a felavatott vitézek nevük előtt a „vitéz” jelzőt használhatták, és a „nemzetes úr”, míg feleségeiket a „nemzetes asszony” megszólítás illette meg, amely cím révén számos szociális és gazdasági kedvezményben részesültek. Előnyt jelentett számukra állásjelentkezésnél és az egészségügyi ellátás terén is.
A vitézi jelvény és az avatási kellékek
Ugyanezen a napon a Vitézi Szék megbízta Toókos Gyulát, a 6. számú vitézi törzsszék törzskapitányát a vitézavatás szertartásának kidolgozásával. Ő a megelőző korok rendi avatásainak gondos tanulmányozása után összeállította az avatási szertartás menetét. Ezt követően – kisebb eltérésektől eltekintve – a korszak vitézavatásai egységesen zajlottak le. Emellett az ő nevéhez fűződik az eskü szövege, illetve ő tervezte meg a díszpajzsot, a címerkönyvet és a Vitézek Főkapitányának díszkardját is.
Ezen a ponton érdemes a vitézi jelvényről és az avatási kellékékről röviden áttekintést adni.
A vitézi jelvény
A vitézi jelvényt, amely a tagok együvé tartozását is jelképezte, Szilasi József iparművész tervezte. A vitézi jelvény három darabból álló, pajzs alakú jelvény, amelynek szegélye körben kékre van zománcozva. A pajzsforma a haza védelmének jelképe.
A jelvény függőleges tengelyén elhelyezett kard a megalkuvást nem ismerő harcost szimbolizálja és a győzelem kivívásának eszköze is egyben. A pajzsra helyezett kiscímer jelképezi a magyar egységet, míg a címer felett lévő magyar Szent Korona a Vitézi Rend jogforrására utal. A Szent Koronát a hátterében lévő stilizált nap sugarai világítják meg, melyek a jelvény jobb oldalán látható búzakalászokkal szimbolizált magyar róna termékenységét jelképezik. Végül a jelvény bal oldalán lévő tölgylombok utalnak a hazát hősiesen védőkre.
Az avatási díszkard
A jelvény legyártása után, 1921-ben elkészítették a vitézavatások kellékeit, az eskükönyvet, az eskü-asztalterítőt, az avatási díszpajzsot és az avatási díszkardot. Utóbbit a kor ismert kardgyártója, Pacholek György budapesti kardgyára szállította.
A kard hossza 100,5 cm, a penge egyik oldalára az „Első vitézzé ütés” feliratot, egy vitézi jelvényt és a dátumot „1921” gravírozták, míg a másik oldalán a „Nagybányai Horthy Miklós a Vitézek első Főkapitánya” gravírozott szöveg olvasható. A kard keresztvasa aranyozott rézlapból készült, végei csigavonalban vannak visszahajtva. Az avatási kard markolata és hüvelye – amelyet felülről egy zománcozott, illetve a másik oldalt egy gravírozott vitézi jelvény díszít − cápabőr bevonatú.
Az avatási díszpajzs
Az avatási díszpajzs egy alul csúcsos, felül két hullámvonalban végződő, fémből készült, ívelt pajzs, amelynek elején nagyméretű, színes vitézi jelvény látható. Az eskükönyv bőrborítójának a közepét ékesíti a vitézi jelvény. Ezt a zöld selyemből készült eskü-asztalterítő négy sarkára is ráhímezték. A terítő közepét az egymást alól keresztező tölgyfalombok és búzakalászok díszítik.
"TISZTELET ADASSÉK AZ IGAZ ISTENNEK, KIT A MI ŐSEINK HADÚRNAK NEVEZTEK"
"ÉN PEDIG ÖRÖKKÉ ÉGŐ OLTÁRT EMELEK MIKOR A NAGY HÁBORÚ LEGJOBBJAIT HOZZÁKÖTÖM A HAZAI RÖGHÖZ, MELY ÉVTIZEDEKEN KERESZTÜL NEMCSAK TOVÁBB TÁPLÁLJA A HŐSÖK NEMZETTSÉGÉT, HANEM MEGTEREMTI, FENNEN HÍRDETI ÉS ÁPOLJA A MAGYAR VITÉZSÉG KULTUSZÁT IS."
Vitézavatások
Az 1920-as évek folyamán minden év nyarán megrendezték az ünnepélyes, Horthy jelenlétében zajló vitézavatásokat. (1921-ben és 1922-ben augusztusban, Szent István és az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva, a későbbiekben pedig június közepén, Horthy születésnapja körül.) Az 1930. májusi pótavatást követően azonban csak 1934-ben, 1936-ban és 1938-ban voltak ilyen rendezvények. Ezt követően országos, ünnepélyes felavatásokra már nem került sor, a vármegyei vitézi székkapitányok vagy a törzskapitányok saját hatáskörükben avattak új vitézeket.
Az első (zártkörű) vitézavatás
A Vitézi Rend külsőségeinek leglátványosabb megnyilvánulásai a vitézavatások voltak, amelyek jól szemléltették a szervezet által képviselt mentalitást. 1921. május 22-én, vasárnap reggel 9 órakor kezdődött a Vitézi Rend vezetőinek avatása a budai királyi várkápolnában. Az avatási ünnepség előtt a kormányzó a Mátyás-teremben kihallgatáson fogadta az első telekadományban részesített 24 Arany Vitézségi Érmes vitézt, akik szintén részt vettek a zártkörű vitézavatáson, jóllehet ekkor még nem lettek felavatva.
Az avatást a királyi várpalotában lévő Zsigmond-, vagy más néven Szent Jobb-kápolnában tartották, ahol a Szent Jobbot őrizték 1900 és 1944 között. A kormány képviseletében Belitska Sándor honvédelmi miniszter jelent meg az eseményen. A kápolnában kétoldalt hat-hat gyalogos testőr állt, tovább emelve az ünnepély fényét. Az ünnepi misét Gyarmathy János, a testőrség lelkésze celebrálta, ami alatt Feilitzsch Cecile bárónő egyházi dalokat énekelt orgonakísérettel. Ezt követően a főszéktartó, Gálócsy Zsigmond három ütést mért a jobb kezében lévő avatási karddal a bal kezében tartott avatási pajzsra, jelezve, hogy az eskütétel szertartása megkezdődött. Ezután elmondta a következő szertartásos üdvözletet:
„Tisztelet adassék az igaz Istennek, akit a mi őseink Hadúrnak neveztek.”
Majd nemes Nagy Pál, a vitézek főkapitány-helyettese „Eskühöz!” vezényelt. A kormányzó jobb oldalán egy testőr állt a nemzeti hadsereg zászlajával, a bal oldalon pedig Gyarmathy János tábori lelkész, aki az eskü szövegét olvasta fel, melyet törzskapitányok – akik az oltárral szemben sorakoztak fel egy vonalban – esküre emelve kezüket, hangos szóval utána mondtak. Ezt követően a főkapitány helyettese újra vezényelt – „Térdre!”– és átadta az avatási kardot a vitézek főkapitányának, aki a karddal megérintette a térdelő vitézek jobb vállát, e szavak kíséretében: „Hadúr nevében vitézzé ütlek!” Ezután a „Fel!”vezényszóra a törzskapitányok felálltak.
Ezt követően a vitézek főkapitány-helyettese rövid beszéd kíséretében feltűzte vitéz nagybányai Horthy Miklós zubbonyára a vitézi jelvényt, majd a törzskapitányok járultak a kormányzó elé, aki sorban felékesítette mindegyikőjük mellét a vitézi jelvénnyel. Ezalatt egy baritonista orgonakíséret mellett a Magyar Hiszekegyet énekelte. A felavatott nyolc törzskapitány a következő volt:
báró Nagy Pál gyalogsági tábornok,
Sréter István tábornok, nyugalmazott honvédelmi miniszter,
Siménfalvy Tihamér nyugállományú vezérkari testületbeli ezredes,
Bánó Kálmán alezredes,
Lipcsey Márton őrnagy,
Toókos Gyula szolgálaton kívüli vezérkari testületbeli őrnagy,
Igmándy-Hegyessy Géza testőrőrnagy,
Magasházy László őrnagy, első szárnysegéd.
Az események leírásában ugyan nem szerepel, de valószínűleg ekkor avatta fel a kormányzó Gálócsy Zsigmond főhadnagyot, a vitézi rend főszéktartóját is. A ceremónia a Magyar Hiszekegy és a Himnusz eléneklésével fejeződött be. Ezt követően a Vitézi Szék tagjai és a 24 telkes vitéz visszament a Mátyás-terembe és aláírta az eskülapot, majd közösen megtekintették a várat. Befejezésként a kormányzó, a Vitézi Szék tagjai és a telkes vitézek közös díszebéden vettek részt. Az új vitézekkel történő közös étkezés a későbbi avatásoknak is részévé vált.
Az első ünnepélyes vitézavatás
Az avatandó vitézeknek az avatás előtt két nappal, augusztus 19-én délelőtt 9 órakor kellett jelentkezniük a Főszéktartóságon, hogy az ünnepélyes avatás részleteiről eligazítást kapjanak. 1921. augusztus 21-én tartották az első ünnepélyes és nyilvános vitézavatást, a budai királyi várpalota várkertjének déli lejtőjén, az üvegház melletti, Hauszmann Alajos által tervezett lépcső alján lévő teraszon. E terasz felett állt Erzsébet királynénak 1898-ban Hauszmann Alajos tervezte „székely háza”, amelyet azonban a királyné ugyanezen évben történt halála miatt sosem láthatott. E ház alá építették fel a vitézi avatásra a kormányzónak és kíséretének, valamint az előkelő közönségnek a díszemelvényt. Így a kormányzó és a királyi hercegek feleségei a székely ház erkélyéről tekinthették meg a vitézavatást.
Az avatandók az üvegház melletti lépcsőzet alján meghúzódó teraszon, egymásnak szembeforduló sorokban álltak. A vitézek négyszögén kívül a meghívott vendégek helyezkedtek el. A lépcsőzet két íve közé ékelt kútmedence előtt felállított emelvényen egyházi, katonai és más közéleti előkelőségek foglaltak helyet. Velük szemben, a terasz másik végén pálmáktól szegélyezett oltársátor állt. Az első ünnepélyes tiszti vitézavatás menete a korabeli kiadványok és a Magyar Távirati Iroda tudósítása szerint a fentiekhez hasonló módon zajlott le. A kormányzó – tengernagyi egyenruhában – és kísérete, illetve József és József Ferenc királyi hercegek 9 órakor foglalták el helyüket a díszemelvényen. Mellettük a katolikus főpapság – Csernoch János bíboros hercegprímással az élen –, a többi keresztény egyházak főpapjai, a nemzetgyűlés egyes tagjai és a törvényhatóságok képviselői sorakoztak.
A kormányzó megérkezése után kezdetét vette a tábori mise, ami közben a háttérben felállított zenekar régi magyar egyházi énekeket adott elő. Ezután a keresztény egyházak képviselői mondtak beszédet, áldó imákat: Zadravecz István katolikus tábori püspök, Melles Emil görögkeleti esperes, Rafay Sándor evangélikus püspök és Keresztesi Sámuel református esperes. Ezt követően a kormányzó a királyi hercegekkel, miniszterekkel és a Vitézi Szék tagjaival átvonult az avatási emelvényhez, amelyen egy asztal állt, rajta az eskü-asztalterítő, az eskükönyv, a feszület és egy kehely.
Az avatás kezdetét harsonaszó jelezte, amely után a kormányzó elmondta első avatóbeszédét, amelynek számos tartalmi eleme jól tükrözi a kormányzó politikai gondolkodását. Beszédét ugyanakkor áthatották az akkoriban jellemző szokásos klisék is, amik az első világháborús vereségből és a trianoni békeszerződés területi elcsatolásaiból adódó friss, feldolgozatlan érzelmekből adódhattak:
„egy sincs közöttetek, akinek hőstette magyar helységnévhez fűződnék. Ez mutatja legjobban, hogy minket nem győztek le soha! A mi diadalmas fegyverünket nem is az ellenség, hanem saját áruló honitársaink orozva,hátulról ütötték ki kezünkből, azután meggyilkolták, gúny tárgyává tették győzhetetlen, büszke hadseregünket, nevetségessé a magyar vitézséget” […] „A Vitézi Rendet a véráztatta televény magyar földbe ültettem: adja Isten, hogy mihamarabb gyökeret verjen benne” […] „legyen a Vitézi Rend turáni fajunk és hazánk büszkesége, de ha kell, élesen vágó kardja is.”
Bár beszédei a későbbiekben visszafogottabbak voltak, állandó, visszatérő elem volt bennük a turanizmus, a kereszténységre és az ősmagyar pogányságra történő utalások (Isten áldásának kérése, az égő oltár, Hadúr), illetve ezek sajátos keveredése, valamint az első világháború felidézése. Ezek után a kormányzó minden tábornok zubbonyára saját kezűleg tűzte fel a vitézi jelvényt, míg a többi vitéz esetében a területileg illetékes törzskapitány tette meg ugyanezt. Az avatás befejeztével, amíg a kormányzó visszatért az emelvényhez, a zenekar a Szózatot intonálta.
Margit-szigeti vitézavatások
A Vitézi Rendbe jelentkezett több ezer személy jelentkezési anyagait a törzskapitányok dolgozták fel a vármegyei székkapitányok segítségével. A nagy mennyiségben beérkezett felvételi kérelmeket igyelembe véve minden évben újabb avatásokra került sor. Tekintettel a több ezer főnyi díszes közönségre, a felavatandók nagy számára és az ünnepségek lélekemelő, a magyar nemzeti öntudatot hangsúlyozó szertartásának erkölcsi hatására, az ünnepélyes avatások helyszínét áthelyezték a Magyar Athletikai Club (MAC) pályájára. A helyszín kiválasztásában bizonyára fontos szempont volt a MAC kialakult társadalmi presztízse is, ami által az itt tartandó ünnepségek fényét is emelni kívánták. Érdemes megemlíteni, hogy a klub 1875-ben gróf Esterházy Miksa
kezdeményezésére alakult, és mindvégig (1946-ig) megmaradt a keresztény (felső) középosztály reprezentatív egyesületének.
Az első Margit-szigeti avatásra 1922. augusztus 15-én (kedd)35 került sor, amelyet további 10 nyilvános ünnepélyes avatás követett itt. Az avatásokon mind a tribün, mind a sportpályát környező terület megtelt a vitézek hozzátartozóival, küldöttségekkel és érdeklődőkkel. Az ország politikai és katonai felső vezetése mellett a társadalom szinte minden rétege képviseltette magát a látványos, középkori hagyományokat idéző ünnepségen.
A korláton belül díszemelvényt állítottak fel, amelynek közepén helyezkedett el a kormányzó díszpáholya, ahol rajta kívül a királyi család tagjai, a Vitézi Rend fő funkcionáriusai, az országgyűlés két házának elnökei és a kormány tagjai foglaltak helyet. A kormányzói páholy körül a kormányzó családja és más előkelőségek kaptak helyet.
Az avatási asztalt a szemben lévő emelvényen, a baldachin alatt állították fel. Az avatási emelvénytől jobbra szószéket emeltek. A felavatandó vitézek oszlopai a két emelvény közti térségben álltak, arccal a díszemelvény felé. Az avatási ünnepség kezdetére kitűzött időpontban díszjel tudatta, hogy a kormányzó a Margit- szigeti hídra ért.
A sporttelep bejáratánál a törzskapitányok élén a Vitézek Főkapitányának helyettese fogadta őt. A bevonulás alatt a katonazenekar a Himnuszt játszotta, majd harsonaszó jelezte az ünnepély megkezdését.
Az avatás menete a már „hagyományos” rendben zajlott. Ennek megfelelően az eskü után a vitézek soronként léptek az emelvény elé, ahol a kormányzó kardja, – minthogy ettől fogva már tiszti és legénységi vitézeket avatott – először a tiszti vitézek vállát érintette. A hadirokkant hősöknek természetesen nem kellett letérdelniük az avatáskor, a hősi halált halt vitézek helyett pedig várományosaik kerültek felavatásra. A korabeli leírások megemlítik, hogy Horthy mindig elbeszélgetett a vak és rokkant hősökkel, érdeklődött, hogy hol szolgáltak és hol sebesültek meg.
Az 1926. évi ünnepélyes vitézavatásnak – II. Rákóczi Ferenc születésének 250. évfordulóján – volt egy érdekes momentuma is, mivel a kormányzónak Kiss Etelka ezen alkalomra átnyújtotta II. Rákóczi Ferencnek, XIV. Lajos francia királytól kapott díszkardját, e mondat kíséretében:
„Főméltóságod e karddal kezében Rákóczi fejedelem szellemében vezesse a nemzetet a dicső feltámadás útjára.”
A következő évi avatástól kezdve azonban újra az eredeti díszkarddal avatta fel Horthy a vitézeket. Változást jelentett az is, hogy a vitézi jelvényeket a nagy létszámra való tekintettel – az elmúlt évi gyakorlattal ellentétben – nem tűzték fel egyenként a vitézek mellére, hanem kiosztották közöttük. A margitszigeti avatások pompáját tovább emelte a Ludovika Akadémia díszszázadának, valamint a leventéknek és a cserkészcsapatoknak díszmenetben történő elvonulása a kormányzó és a felavatott vitézek előtt az ünnepség végén. A felvonulás legmeghatóbb pillanatának azonban a rokkant vitézek díszmenete számított.
Az 1927. június 26-ai vitézavatás után a vitézek száma 8499 főre emelkedett, közülük azonban csak 2549-en voltak telkes vitézek. Minthogy vitézi telek csak a felavatottak 30%-ának jutott, ekkorra már egyértelművé vált, hogy a rend a közeljövőben nem fog tudni a vitézek nagyobb részének földet biztosítani. A vitézek számának folyamatos emelkedéshez az is hozzájárult, hogy az Országos Vitézi Szék 1927 novemberétől engedélyezte, hogy a nem telkes vitézek fiait, ha17. életévüket betöltötték és megfeleltek a követelményeknek, várományosként felavathatták.
(Ennek eredményeként 1928-tól − ekkor került sor az 1921 és 1925 között felavatott vitézek várományosainak a felavatására − számarányuk oly jelentős mértékben megnőtt, hogy míg 1921 és 1930 között a 11 320 folyamodó mellett 1090 − az összes avatottak 8,78%-át kitevő − várományost avattak fel, addig 1931-től 1943 februárjáig a 4211 folyamodó mellett már 8000 várományos (65,5%) felavatására került sor.)
Ezen körülményt mérlegelve, az 1929. június 16-ai avatást mind a rend, mind az újságok az utolsóként harangozták be. A nagyszámú érdeklődőre való tekintettel az avatási ünnepségre csak névre szóló belépőjeggyel lehetett bejutni. A belépőket Budapest Vitézi Széke árulta a Váci út 62. szám alatti irodájában. A kormányzó avatóbeszédében megerősítette és egyben indokolta is az utolsónak tervezett avatás tényét:
„A Vitézi Rend most lezárja a vitézek avatását, mert a szűkre szabott keretek között előbb arra kell gondolnunk, hogy az eddig már felavatott vitézek földhöz jussanak, és hogy azok számára, akik földjüket már megkapták, meg lehessen teremteni a mai nehéz helyzetben a gazdasági megerősödés feltételeit.”
A vitézek főkapitányának beszédét hatalmas lelkesedés, szűnni nem akaró éljenzés követte. Többek között a korszak olyan prominens személyiségeit avatták fel ezen alkalommal, mint Halassy Olivér későbbi kétszeres olimpiai bajnok vizilabdázó, Gömbös Gyula későbbi miniszterelnök, Miklós Béla későbbi hadseregparancsnok, majd miniszterelnök és Bartha Károly későbbi honvédelmi miniszter.
A harmincas évek vitézavatásai
Az 1930-as évek folyamán tartott négy ceremónia során az 1920-as évek második felének tendenciája érvényesült. 1930. május 25-én délben, a hősök emlékünnepén tartották az ún. „pótavatást” Budán, a királyi várpalota Fadrusz János oroszlánszobrairól elnevezett „Oroszlános udvar”-ában. A helyszín kiválasztásában nyilván döntő szempont lehetett a kevesebb résztvevő mellett a Vitézi Rend tízéves jubileuma, illetve, minthogy ezt a ceremóniát gondolták az utolsónak, így egyfajta keretet is adhatott volna a várbeli helyszín az avatásoknak.
A kormányzó ezen az avatáson a rendi protokolltól eltérően nem tartott beszédet. Ezt követően azonban továbbra is jelentős számú felvételi kérelmet nyújtottak be, ezért 1934-ben és 1936-ban ismét tartottak vitézavatásokat a Margitszigeten.
Az utolsó ünnepélyes vitézavatás
Az 1938-as évet Szent István Jubileumi Évnek nevezték el az államalapító uralkodó halálának 900. évfordulója alkalmából. Erre az évre egy tudatosan előkészített, többéves program keretében Székesfehérvár modern középvárossá fejlődött, és történelmi jelentőségének köszömhetően Budapest mellett a centenáris ünnepségek legfontosabb helyszínévé vált. Az itt megrendezett számos esemény közül kiemelkedett a májusban tartott vitézavatás, a „kard ünnepe”, a június elsejei Szent Jobb látogatás és Prohászka püspök újratemetése, és végül az augusztus 18-ai ünnepi országgyűlés.
Az emlékév alkalmából május 22-én, vasárnap a palota romkertjében tartották a nagyszabású, különleges vitézavatást, melynek jelentőségére a következő korabeli visszaemlékezés is rávilágít:
„Ott voltam az ősi városban már szombaton este. Nyüzsgő izgalmat találtam: a szállókban egyetlen szobát sem lehetett kapni, magánszállásról kellett gondoskodni. Az éttermeket a zsúfolásig lepte el az előkelő katonai közönség. Ahol vacsoráztam, számlálni lehetett a tábornokokat.”
Az avatási ünnepség napjára a város az országos igyelemhez méltó módon pompázott, a vasútállomástól a helyszínre vezető utak mentén mindent „csupa virág és lobogódísz” díszített. Az állomáson magyar és pápai zászlók lobogtak – másnapra várták Pacelli bíboros, pápai legátus (a későbbi XII. Pius pápa) érkezését – a peron falait nemzeti színű drapériák és angyalok hordozta magyar címerek borították.
Horthy Miklós, felesége és két ia, valamint kíséretük a kormányzói különvonattal, a „Turán”-nal érkezett Székesfehérvárra. A vonat háromnegyed 10-kor futott be a feldíszített állomásra, miközben a katonazenekar a Himnuszt játszotta. A kivonult díszszázad élén az 1929-ben avatott vitéz Temessy Milán tábornok, vegyesdandár-parancsnok fogadta a kormányzót.
A polgári előkelőségek között megjelent Hóman Bálint tárca nélküli miniszter, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, gróf Széchenyi Viktor megyei főispán, Havranek József alispán és Csitáry G. Emil, a város polgármestere is. Ezután a III. Viktor Emánuel olasz király 1937-es fogadásakor is használt egy-egy fogatba szállt a kormányzó és Temessy Milán tábornok, illetve a kormányzó felesége és Hóman Bálint.55 Amerre elhaladtak, az út két oldalán álló nézők ünnepelték a kormányzót. A Romkertnél felállított tribünök és széksorok pedig megteltek az ország minden részéből idelátogató előkelőségekkel. A kormányzó érkezésekor – 10 óra előtt 10 perccel – megszólaltak a harsonák, és postagalambokat röpítettek fel a beosztott híradósok. A galambok a lábukon levő gyűrűben Csitáry polgármester hártyapapírra írott üzenetét vitték a városok vezetőihez, melyet a posta ünnepi bélyegzővel látott el. Az ünnepség alatt a galambok felbocsátása több részletben, tájegységenként történt. Először a kelet-magyarországiakat, az ünnepség kezdetét jelző harsonajelnél a délieket, az avatás megkezdésekor a dunántúlikat, az eskütételkor pedig az ország minden részéről összegyűjtött fehér postagalambokat eresztettek fel.
A vitézavatás az előző évekhez hasonló módon zajlott le. A halkan szóló katonazene alatt elsőként Imrédy Béla miniszterelnököt avatta vitézzé a kormányzó, akit további kétezer vitéz követett. A kardsuhogást pedig rendszeres időközökben szárnyak suhanása nyomta el, mivel minden századik vitéz felavatása után, mintegy háromezer galambot röpítettek fel. Láng Jenő, aki, mint várományos állt az avatandók sorában, a következőképpen emlékezett e napra:
„Engem édesapám után várományosként 1938-ban Székesfehérváron avattak vitézzé. Az avatandók természetesen katonás rendben járultak az avatáshoz. Külön csoportban álltak a saját jogon avatandó tisztek és altisztek, majd a tiszti várományosok és a legénységi várományosok. Az avatást követően a Romkert oldalában volt a díszmenet, ahol a fontharcosok és a leventék is felvonultak…”
A több mint másfél órán át tartó vitézavatás véget értével „örömmámorban” úszott a város vezetősége, mivel Horthy és a legfőbb méltóságok, előkelőségek legnagyobb megelégedésüknek adtak hangot a szervezést illetőleg.
Az 1938-as volt az utolsó ünnepélyes központi vitézavatás. Az ezt követő avatások regionálisan és kisebb csoportokban, vagy egyénileg történtek. Ezeken az avatásokon döntő részben már nem a kormányzó, hanem az ő nevében a Vitézi Rend illetékes törzs- vagy székkapitánya avatta fel a vitézeket. Ilyenkor nem használták az eskükönyvet, az avatási díszkardot és a díszpajzsot sem, de az avatandóknak természetesen le kellett tenniük a vitézi esküt, és alá kellett írniuk az eskülapot is. Az utolsó avatás 1944. október 13-án zajlott le.
Végezetül
A Vitézi Rend az elveszített háború, a sikertelen baloldali forradalmak és a területelcsatolások után alakult, s lényegében e rendet is a nacionalizmus, a revizionizmus és az antikommunizmus hármas eszmei alapállása jellemezte, de több szempontból is fölé emelkedett más szervezeteknek. Ez egyrészt a tagsággal járó kiváltságokból (vitézi cím, „újnemesi” társadalmi státusz, földadományozás) másrészt a külsőségekből (vitézavatás), végül pedig az alapító személyéből és motivációiból adódott.
Minthogy 1927-re vitézi telek már csak a felavatottak 30%-ának jutott, az 1929-es avatást az utolsónak tervezték és valóban néhány korabeli dokuentáció, archiv videófelvétel úgy mutatja be az az 1929-es vitézavatást, mint "utolsó avatás", de valójában ezzel nem ért véget az ünnepségsorozat. Az 1930-as ún. „pótavatás” után már ritkábbak voltak az avatások és 1938 után már központi, ünnepélyes avatásra nem került sor.
A második világháború végével a Vitézi Rendet 1945 február 23.-án feloszlatták, az avatások regionálisan és kisebb csoportokban, vagy egyénileg zajlottak. Tagjai titokban, illetve emigrációban tartották életben a Vitézi Rend eszméit, majd az 1989-es rendszerváltást követően lassan új életre kelt és 1992-ben hivatalosan is újraszerveződött. A Vitézi Rend azóta is folyamatosan tart vitézavatásokat Budapesten és a külhoni törzskapitányságok által.
HAZÁNKAT SZOLGÁLJUK!
Forrás: Levéltári források: Mnl Ol, K 428/a. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Sajtólevéltár, Magyar Távirati Iroda, Napi tudósítások, Mnl Ol, K 428/f. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Sajtólevéltár, Magyar Távirati Iroda, Lapszemle, Mnl Ol, K 428/i. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Sajtólevéltár, Magyar Távirati , Iroda, Bizalmas értesítések, Egykorú irodalom, visszaemlékezés Hellebronth Kálmán 1941. Vitézi rend története, szervezete és tagjainak névkönyve. Tisza-beői Hellebronth Kálmán. (Összeáll.) k. n. [Budapest]. Horthy Miklós 2011. Emlékirataim. Sipos Péter. (Jegyz.) Európa, Budapest. Kerék Mihály 1939. A magyar földkérdés. MEFHOSz, Budapest. Szarka Géza 1939. Székesfehérvár ünnepi éve 1938. Székesfehérvár Város közönsége, Székesfehérvár. Szécsy Imre 1931. „A tízéves Vitézi Rend 1921–1931.”: Szécsy Imre − Oszlányi József – Oszlányi Kornél − Farkas Jenő. (szerk.): Országos Vitézi Szék, Budapest. (Reprint kiad.: Pyt heas, Budapest.2006.) A Vitézek Albuma 1939. k. n. Budapest. Vrkk 1934. A Vitézi Rend Kis Kátéja. 5. kiad. Országos Vitézi Szék, Budapest., Szakirodalom Demeter Zsóia 2008. Szent István városa önmagára eszmélt. Székesfehérvár ünnepi éve 1938 ban. Szabadpart, 37. Fekete Ferenc 2011. A Vitézi Rend története. HK Hermanos K., [Szeged] Kerepeszki Róbert 2013. A Vitézi Rend, 1920–1945. Attraktor, Máribesnyő. Makai Ágnes − Héri Vera 2002. Kereszt, érem, csillag. Kitüntetések a magyar történelemben. Helikon, Budapest. Olasz Lajos 2009. „A kormányzói jogkör. A magyar jobboldali hagyomány, 1900–1948.”: Romsics Ignác. (szerk.): Osiris, Budapest. 102–137. Püski Levente 2006. A Horthy-rendszer, 1919–1945. Pannonica, Budapest. átrai Szilárd 1997. A Vitézi Rend első évtizedének története. Hadtörténelmi Közlemények, 1. 49–83. Tátrai Szilárd 2000. „A Vitézi Rend története a harmincas évektől a felszámolásig.”: Hadtörténel mi Közlemények, 1. 35–78., Ujváry Gábor 2010. „A budai királyi palota és a nagypolitika a két világháború között.”: Ujváry Gábor: A harmincharmadik nemzedék. Politika, kultúra és történettudomány a „neobarokk társadalmában”. Ráció, Budapest. 494–517. Zeidler Miklós 2002. A magyar irredenta kultusz a két világháború között. Teleki László Alapítvány, Budapest., Sajtó: Budapesti Közlöny (1920), Képes Pesti Hírlap (1938), Vitézek és Gazdák Lapja (1924–1934), Vitézi Közlöny (1922–1940), Vitézek Lapja (1935–1944), Pattantyús-Ábrahám Emánuel: Vitézavatás a Romkertben. 1938. május 22., Angelovics Helga - Vitéz avatások a két világháború között 1921–1938
Hozzászólások