Egyedülálló magyar emlékhely-térkép az Egyesült Királyságban
- v. Balázs Róbert
- jún. 16.
- 2 perc olvasás
Frissítve: jún. 28.
Vitézi kezdeményezés a történelmi emlékezetért
A vitezirend.co.uk hivatalos honlapon immár elérhető egy világszinten is egyedülálló, interaktív térkép, amely az Egyesült Királyság területén található magyar vonatkozású emlékhelyeket mutatja be. Ez a kezdeményezés nem csupán hiánypótló, de mérföldkő is a külföldi magyar történelmi örökség megőrzésében.

A térkép elkészítésének ötlete és megvalósítása vitéz Balázs Róbert őrmester nevéhez fűződik, aki hónapokon át fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy minden olyan helyszín – katonai sírok, emléktáblák, szobrok, templomok és közösségi pontok – méltóképp megjelenjen, amely magyar szempontból történelmi vagy nemzeti jelentőséggel bír az Egyesült Királyságban.
E nemes vállalkozás nem jöhetett volna létre vitéz Babenyecz Attila székkapitány úr támogatása és bátorítása nélkül, aki mindvégig a háttérből segítette és ösztönözte a kezdeményezést. Egy ilyen térkép létrehozása nemcsak technikai kihívás, hanem felelősségteljes küldetés is, hiszen a cél az emlékezés méltóságának megőrzése és az utókor számára történő továbbadása.
Miért fontos ez a térkép?
Ez az interaktív térkép elsőként rendszerezi és teszi láthatóvá mindazokat a helyszíneket, ahol a magyar múlt és jelen összekapcsolódik a brit földdel. Az emlékhelyek sok esetben elszórtan, kevéssé ismert módon voltak jelen – mostantól azonban bárki számára hozzáférhetőek egy átlátható, Google Maps-alapú felületen, képekkel, leírásokkal és pontos földrajzi koordinátákkal kiegészítve.

A térkép fő jellemzői:
Világszinten első magyar emlékhelytérkép, amely kifejezetten az Egyesült Királyságra fókuszál
Közösségformáló eszköz, amely zarándoklatokat, megemlékezéseket és tanulmányutakat is inspirálhat
Folyamatosan bővíthető, a magyar közösség aktív közreműködésével
A térkép kezelőfelülete:

A térkép a Google kezelőfelületén készült és közvetlen összeköttetésben van azzal, igy az ikonr akattintva azonnal megtervezheti az útját a már jól megszokott "Google Map" alkalmazással.

Ezt az ikont is már ismerhetjük sok más alkalmazásból. Erre kattintva megtekintheti a térképet teljes képernyőméretben.
E móson egyszerre láthatja az összes emlékhelyet.

Az ikonra kattintva lehetőség van a térkép közvetlen megoszására
a Facebook-on , Twitter-e, emailben, vagy
akár megoszthatja a térkép beágyazó kódját is. ("embed")

Ez a kis ajtó szerű ikon egy gyors elérést ad az elérhető emlékhelyek listájáról.
Innen azonnal kiválaszthatjuk, azt a helyet, amelyről több információt szeretnénk megtudni.

"Térkép kamera kontroll" ez egy hasznos kis kezelőfelület, egy kifinomultabb másodlagos opciót ad, a térképen való keresgéléshez és mozgatáshoz, valamit itt is közelebb illetve távolabb ( "zoom in/out" ) hozhatjuk a térkép tartalmát.
Milyen információkat tudhatunk meg a térképről?
az emlékhely elnevezését
az emlékhely pontos címet
a felavatás dátumát
a felavatásban résztvevő személyeket
az emlékhely feliratát
az emlékhely készítőjét/ készíttetőjét
az adott emlékhelyre vonatkozó adatokat
rövid leírást az avatási eseményről
egy-két fényképet az emlékhelyről
Nagy érdeklődés, pozitív visszhang:
A térkép rövid idő alatt nagy sikert aratott a brit magyar diaszpóra és a nemzeti hagyományok iránt érdeklődők körében. Számos visszajelzés érkezett, melyek megerősítik: szükség volt erre az összefoglaló munkára, amely nem csak múltunk emlékeit őrzi, hanem hidat képez a jövő nemzedékei felé is.
Hívás a közösséghez:
A munka azonban nem ért véget. Arra kérünk mindenkit, hogy ha tudomásuk van olyan magyar vonatkozású emlékhelyről az Egyesült Királyságban, amely még nem szerepel a térképen, osszák meg velünk! Együtt őrizzük meg a múlt értékeit – és építsünk belőlük közös jövőt.
🔗 Fedezd fel a térképet itt: https://www.vitezirend.co.uk/magyar-emlekhelyek-angliaban
Comments